Egy bükkaljai település gazdasági és társadalmi viszonyai a XVI.-XX. században
(részlet)
Köszönetnyilvánítás
Ezúton szeretném megköszönni a diplomamunkám elkészítésében nyújtott segítségét, Dr. Veres Lászlónak, konzulens tanáromnak a Herman Ottó Múzeum igazgatójának, valamint a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattár munkatársainak segítségét; a kisgyőri református parókia Irlanda Sándorné tiszteletesasszonyának, a parókián megtalálható források hozzáféréséhez szükséges engedélyért; Grúz Attilának, a kisgyőri Művelődési ház könyvtárának és a néptáncoktatás vezetőjének segítőkészségéért.
Köszönet Keresztúti Ágnesnek az idegen nyelvű összefoglaló elkészítéséért.
Továbbá köszönet mindazoknak, akik technikai segítséget adtak e mű kinyomtatásához.
Előszó
Úgy 14 évesen, az általános iskola 8. osztályának végzésekor kezdtem érdeklődni a „falu-téma” iránt. Az akkori tanárom felhívta figyelmem egy nemzetközi-szintű versenyre, melynek egyik témája a paraszti életmód és társadalom. A korszak nem volt behatározva. Ezért én elhatároztam, hogy indulok a versenyen és egy dolgozatban írtam nagymamám életéről és az ő szülőfalujáról, Kisgyőrről. Akkoriban igen kevés szakirodalommal dolgoztam. Többnyire anyám, nagyanyám elbeszéléseit illesztettem bele művembe. Ha belegondolok akkoriban nem is igazán volt elvárható más egy általános iskolástól.
Nem is nyertem mást (hisz a versenyben indulók között voltak jóval idősebbek, tapasztaltabbak is), csupán könyvet, oklevelet, tapasztalatot. Valamint nyertem még valamit, egy biztatást: „Csak így tovább!”
Később mikor eljutottam az egyetemre, s most a szakdolgozatomhoz, úgy érzem itt az idő, hogy megvalósítsam a biztatást.
Muzeológus hallgatóként készítettem hasonló jellegű dolgozatot. Ott akkor részletesen foglalkoztam az erdőgazdálkodással. Ebben a dolgozatomban szintén foglalkoztam vele egy fejezetben. Hisz hogyan is képzelhetjük el ennek a településnek a gazdaságát e nélkül.
Ugyanakkor a dolgozatban igyekszek nagy hangsúlyt fektetni Kisgyőr történelmére, kultúrájára és társadalmára is. Betekintést kapva egy falu életébe, melyről ma kevés információnk van, és az is elszórtan.
I. A bükk vidék
I/1.Természetrajz: Az Északi-középhegység legidősebb tagjai közé tartozik a Bükk vidéke. A karbon első felében lesüllyedt, és tenger borította el. Vizéből mészkő, pala, majd sekélyesedése idején homokkőrétegek rakódtak le. Ezt az üledékes kőzetek meggyűrődése és kiemelkedése követett. A karbon időszak második felében újabb süllyedés következett, az előrenyomuló tenger a mai Bükk-hegység teljes területét elöntötte, s bár mélysége ingadozott, a Bükk helyén a felső karbontól a permen át a triász végéig, közel 70 millió éven keresztül tenger hullámzott. Az üledékes kőzetek közül legelterjedtebbek a különböző színű és rétegzettségű mészkövek. Leggyakoribb a fehér és a szürke mészkő. A mészkőfajták hordozzák a hegység jellemző karsztformáit, és biztosítanak salakképző anyagot a kohászat, nyersanyagot a cementgyártás számára.
Az üledékes kőzetek alsó rétegeit átjáró forró vagy hideg vizek gyakran azok mésztartalmát is föloldották, ez a repedésekben kisebb-nagyobb kristályú kalcitként vált ki. Az így keletkezett kalciteres mészkő és dolomit az egész hegységben gyakori. Körülbelül 15 millió évvel ezelőtt, a miocén végén, az Upponyi-hegység és a Bükk központi része valamivel már környezete fölé emelkedett, és megkezdődött fejlődéstörténetük máig tartó, hegységi szakasza. A két hegység túlnyomórészt fedett karszt volt, amelyet a külső erők lapos tönkké egyengettek. A pliocénban, korábbi nagy törésvonalak mentén az egész Bükk-vidék tovább emelkedett, így a pannon tenger sekély öblei csak a Bükkalja déli szegélyét és a hegység Tardona környéki, északi előterét érték el. A pliocén második felében és a jégkorban a Bükk-vidék emelkedése tovább folytatódott, mértéke azonban nem volt mindenütt egyforma. Az egyre magasodó hegységben fölerősödött a külső erők pusztító tevékenysége. Hatásuk elsősorban ott szembetűnő, ahol a Bükk-fennsík összefüggő mészkőtömege az Északi- és Déli-Bükk agyagpala sávjaival érintkezik.
A Bükk legmagasabb része a Bükk-fennsík. A Bükk-fennsík határát jelentő „kövek” között, ahol az uralkodó mészkövet agyagpala, diabáz, vagy porfirit váltja fel, fiatal, nagy esésű völgyek harapódznak a fennsíkok felé. A Bükk-fennsíktól délre fekvő Déli-Bükk a hegység legnagyobb kiterjedésű része. Keleten Miskolcig, nyugaton a Laskó völgyéig terjed, északnyugaton az Ózd-Pétervásárai-dombsággal érintkezik. Északi határa a Nagy-, majd Lillafüredtől a Kis-fennsík alatt fut, északkeleten az Északi-Bükktől a Szinva választja el. Délen, a Bükkalja felé az Eger-Kács-Latorút-Tapolca vonalat kijelölő törésrendszer határolja. A Déli-Bükk a fennsíkokhoz viszonyítva sűrű völgyhálózattal tagolt, de a többi hegységünkhöz képest még mindig egységes arculatú vidék. A Déli-Bükk felépítésében a Hór-völgytől keletre főleg mészkő, nyugatra elsősorban agyagpala vesz részt. Ezért a Délkeleti-Bükköt lápák és bércsorok, a Délnyugati-Bükköt inkább hegyhátak, és mély völgyek váltakozása tagolja.
I/2. Vízrajz: A Bükk-vidék hazai viszonylatban elegendő, helyenként bőséges csapadékot kap. Az Északi- és Déli-Bükköt, a Bükkalját, az Upponyi-hegység és az Északi-Bükk előterét viszonylag sok, közepes hozamú rétegforrás jellemzi. Vízzáró rétegük legtöbbször agyag, de a Bükkalján agyagosodott tufa is lehet. A bükk Forráseloszlása is egyenetlen. A Bükk-vidék Forrásaiból táplálkozó patakok közvetve vagy közvetlenül a Tisza vízgyűjtő területéhez tartoznak. Természetes állóvizekben a Bükk-vidék szegény.
I/3. Éghajlat: A Dunántúl és az Északi-középhegység dombsági tájai „mérsékelten meleg területek”. Mérsékelten száraz, kevésbé hideg telű formája a Déli-Bükk déli felén és a Bükkalján alakult ki. A Bükk-vidéken a nyár hűvös és a tél zord.
I/4. Növényvilág: A Bükk jelentős területe és tekintélyes átlagmagassága lehetővé tette, hogy az egymás fölött elhelyezkedő növényzeti övek szabályosan kialakulhassanak. A Bükk-vidék természetes növénytakarója szinte mindenütt erdő. A Bükkalja erdőségei délen néhol még érintkeznek a Borsodi Mezőség hajdani erdős pusztáinak megmaradt tatárjuharos-tölgyeseivel. A Bükkalja, az Északi-Bükki-előtér, az Upponyi-hegység és az Ózd-Pétervásárai-dombság területének nagy részén, 250-400 m tengerszint feletti magasságban a természetes növénytakaró a cseres-tölgyes. Állományait a csertölgy és a kocsánytalantölgy alkotja. A Bükk-hegységben a cseres-tölgyesek helyét gyakran mészkedvelő és mészkerülő tölgyesek foglalják el. A Délnyugati-Bükk savanyú talajú agyagpala, diabáz lejtőin 400-500 m felett rekettyés mészkerülő tölgyesek jelennek meg. A mészkőterületeken már 300 m felett megjelenik a mészkedvelő tölgyes. Lombkoronaszintjét a molyhos, a kocsánytalan és a csertölgy uralja, fejlett cserjeszintjét a húsos som határozza meg, de gyakori az egybibéjű galagonya, a mezei juhar és az ostorménfa is. Az 500-700 m között elhelyezkedő gyertyános tölgyesek a tölgyesek és a bükkösök öve között teremtik meg az átmenetet. A Bükk déli oldalán 600-700 m felett a bükkösök öve található. A Hűvös északi oldalakon a bükkösök 200 m-ig is leereszkednek. A Bükk-hegységben boróka és a tiszafa kivételével az összes fenyőfaj mesterségesen telepített. A Bükk-hegység gyors folyású hegyipatakjait magaskórós égeresek kísérik.
A magyar gombaflóra közel 90 %-a megtalálható a Bükk-hegységben. A legtöbb gombát tölgyesek szolgáltatják, de a fenyvesek is kedvelt és gazdag gombagyűjtő-területek. A nyíresek inkább a tejelő- és galambgombák, valamint a rókagomba termőhelyei.
I/5. Állatvilág: A Bükk-vidék gazdag állatvilágát elsősorban a változatos természeti adottságoknak köszönheti. A középkorban a Bükk vidékének rengeteg erdői a leggazdagabb vadászterületek közé tartoztak. A különlegesen gazdag hajdani állatvilágra utal a vidék számos földrajzi neve is. Az utóbbi időszakban az állatvilág élettere fokozatosan összeszűkült. Nagyszámmal vannak számon tartva a madárvilág képviselői. Megfogyatkozva, de továbbra is az erdőben lakoznak a ragadozó madarak képviselői, a sasok. Énekesmadarakkal szintén találkozni. Az emlősök közül hajnalban, vagy alkonyatkor irtásokon, viszonylag gyakran látni őzeket, szarvasokat. A bozótosokban ritkán, de vaddisznóval is találkozni. A ragadozók közül leggyakrabban a róka látható, de előfordulhat vadászó görény, menyét is. A Bükk-vidék legjellemzőbb állata, mely a jelképévé vált, a foltos szalamandra. A lomha mozgású, érdekes állat kopoltyús lárváit tiszta forrásokban láthatjuk.
Kisgyőr község Miskolctól délnyugatra, a Bükk-hegység egyik völgykatlanában fekszik. A Miskolc-Kisgyőr távolság műúton ma 20 km, de mielőtt az beépült volna a falusiak a hegyen keresztül közelítették meg gyalogszerrel a várost. A községet észak és nyugat felől a Bükk 600-700 m magas nyúlványai, dél és kelet felől alacsonyabb csúcsok és dombok határolják. A hegyoldalakat mindenfelé erdő borítja. A déli lejtőket tölgyesek, úgymint a lankás legelőket terebélyes tölgyfák borítják, melyek évszázadok óta állnak a múlt örökségeként. Az északi oldalon inkább a bükk és a gyertyán az uralkodó. A mészkőhegyek tetején a som, csipke, kökénybokrok vegetálnak vegyesen a sötétlombú fenyvesekkel.
A községet övező hegyek déli lejtőin szőlőskertek vannak sokféle gyümölcsfával keveredve. A levegő tiszta, köd csak ritkán üli meg a tájat itt-ott a fagyzugos mélyedésekben. A csapadék több mint az Alföldön, sajnos az ivóvíz a közelmúltig kevés volt. Szinte zavartalan a magaslati zöld övezet ősi, természetes állapota. A környező hegyek alapanyaga a mészkő. Ugyanakkor több kiemelkedés vulkáni működés eredményeként jött létre. Ezek kőzetanyaga a viszonylag mállékonyabb riolittufa. Kövületek találhatók a környéken. Ilyenek például a megkövesedett ősi csigaházak, de akad levélnyomatot őrző kövület, ezen kívül megkövesedett taplógomba is. A községben most nincs folyóvíz, de valamikor kellett lennie. Erre mutat a község északnyugati szélein elterülő kavicsos lejtő. Itt ugyanis olyan változatos színű, gömbölyűre csiszolódott kövek vannak nagy mennyiségben, ami sem a község, sem a környező hegyek kőzetanyagára nem jellemző.
II. A kezdetektől napjainkig: Kisgyőr története kultúrája és gazdasága
II/1. A kezdetektől az első okleveles említéséig
II/1/1. Ős- és ókor: Mint azt az első fejezetben olvashattuk, Kisgyőr térsége már az őskorban is lakható volt az ősemberek számára. Ezt bizonyítja a térség számos barlangja is, mint például a Szeleta-barlang, vagy a Subalyuk.
A régióban egészen különböző domborzat- és tájtípusok találkoznak szerencsésen: karsztos és vulkáni középhegységek, hegylábi és medence dombságok, árkos völgyek és völgymedencék. Ezek kis távolságon belül is eltérő és egymást gazdagító őskörnyezeti adottságai magyarországi viszonylatban egyedülállóan kedvező települési-gazdasági feltételeket biztosítottak az őskőkori régészeti kultúrák mozgékony népcsoportjai számára. A középső bronzkor időszakában szinte az egész jelenlegi Észak-Magyarország területét a füzesabonyi kultúra népessége uralta. Kisgyőr térségében már a bronzkorban település lehetett. Határában őskori sáncvárak nyomai láthatók. A késő bronzkorban, kora vaskorban az uralkodó réteg földvárakat építtetett, melyek külső támadás esetén az egész népnek menedékül szolgáltak. A Bükk alján, a hegyvidék és az alföld találkozásánál láthatjuk ezeket a sánccal, árokkal védett erődítményeket. Kisgyőr térségében ebből a korszakból származtatható a Hársasvár elnevezésű sáncvár is. A Hársasvárról 1851-ben olvashatunk először, földből kiásott „alapkövek” említésével. Középkori eredetű lehet az Alsó-Kecskevár, a Halomvár és a Majorvár. Az elmúlt fél évszázad folyamán több sáncvár nyomát felfedezték, bár korukat a leletanyagok és az ásatások hiánya miatt nehéz meghatározni.
Az Kr. e. 6. század első felében a Fekete-tengertől északra levő sztyeppékről a Kárpát-medencébe nyomuló szkíták megszállták területünket. Majd a kelták megjelenésével a Halstadti-kultúra terjedt el a Bükk-vidéken. Erre kézzelfogható példa a Bükkszentlászlón található nagysánc és annak leletanyaga.
Bár a római hódítás nem terjedt ki a Bükk-vidékre, de a kereskedelem, hatást gyakorolt az itteni kelta településekre. A Bükkalja több népcsoport felvonulási területének szolgált a későbbi korokban.
II/1/2. Népvándorlás: Magyarország a népvándorlás klasszikus területe. Az időszámításunk szerinti II. század táján jazig-szarmata törzsek telepedtek meg Mezőkövesd-Mezőkeresztes határában. Az eddig összegyűjtött leletanyag tanúsága szerint a szarmaták az időszámítás kezdetétől fokozatosan megszállták mai megyénk területén a Tisza vonulatát a Sajó torkolatáig, valamint a folyó és patakvölgyeket. A leletek nagyjából a népnyelv által Csörsz árkának nevezett sáncrendszeren belül helyezkednek el. A III. század vége nagy változást jelentett a Kárpát-medence életében. A gótok betörtek a mai Erdély területére. Megjelentek a gepidák a Felső-Tisza vidékén. Valószínű, hogy ekkor épülhetett a Csörsz árka nevet viselő sáncvár rendszer is, melynek célja a germán népek előretörésének megakadályozása volt. A hatalmas munkával épített sáncok nem védték meg a belháborúk által is meggyengült szarmatákat. Az V. században megjelennek a hunok is, megalakítva rövidéletű birodalmukat. Majd gepidák és a VI.-VII. század folyamán az Avar Kaganátus a térségünk ura. De a VIII. század végére megszűnik az avar uralom s a magyarok megjelenéséig igazi államszervezet nincs a térségben. A VII. századtól jelennek meg a térségben a szlávok egy csoportja. Bár jelentősebb leletanyag nem került elő, néhány későbbi helység-, illetve földrajzi név ezt mégis alátámasztja. A bükk-vidék korai szlávjai valószínűleg asszimilálódtak a később jövő és itt letelepedő magyarokba. A népvándorlás korszakának záróaktusa 895., mikor is a térségben megkezdődik a magyar honfoglalás.
II/1/3. A honfoglalás: A magyarok bejövetelével (895-902), letelepedésükkel, majd a kereszténység felvételével nemcsak a Kárpát-medence egészében, hanem a Bükk-vidék életében is új korszak vette kezdetét. A letelepedéssel a sáncvár rendszer elvesztette korábbi jelentőségét. A védelem szempontjából még jó állapotban lévő sáncvárakat, a Bükk-vidék törzsek, nemzetségek közti felosztása után, törzsi, törzsfői szállás gyanánt használható volt. Borsod megye névadója a Bors nemzetség a térségben kapott nemzetségi szálláshelyet, méghozzá fontos feladatkörrel ellátva. Erre Györffy György hívja fel a figyelmet: „Borsod megye eredetileg határvármegye (marchia) volt.” Az Őrs nemzetség a Tiszától a Bükkaljáig terjedő területet foglalta el, míg Bunger fia Bors kapta a Bükk-vidék és a Sajó-mente közti területet.
A hatalom központosítása már Taksony vezér korában megindult (947-970), ő hajtotta végre a „nagy fordulatot”, de teljes kibontakozása Géza fejedelem korára esik (970-997). A hatalom központosításának megkezdésével egyidőben terjedt a kereszténység is az országban. Persze a pogányság még elevenen élt tovább a XI. században is mikor a keresztény vallás már államvallás lett. Egyelőre kérdéses, hogy ebből a korszakból származnak a Kisgyőr, Cserépváralja és Bogács környékén előforduló kaptárkövek. Egyes leírásokban bronzkori temetkezési helyeknek, máshol pogány rituális szertartáshelyként tartják számon. Egy harmadik verzió szerint, a középkor folyamán méhkaptárnak használhatták.
A térség egyetlen megyéjének létrejöttére nincs okleveles adat, de Kristo Gyula megállapítja: „Borsod megye az egri püspökség első megyéi közé tartozik.” A megye valószínűleg a XI. századra formálódik ki. Borsod első névszerint is ismert ispánja a Bors nemzetségbeli Jakab. Nevének említése egy 1108-as oklevélből való.
Borsod megye megszervezése a Bors-Miskócz nemzetség feladata volt. A királyi várszervezet kiépítésében a Borsoké volt a főszerep. Míg a megye északi területein jól nyomon követhető a kialakuló községek királyi várbirtokhoz való kötődése, Dél-Borsodban ez nem ilyen egyértelmű. Joggal merülhet fel, hogy mi az oka annak, hogy Dél-Borsodban valóban kevés királyi föld található. Három szabad terület maradt szabad délen: Kelet-Bükkalja (Nyárád-Emőd-Harsány valamint Kisgyőr vidéke), Nyugat-Bükkalja (Tardtól az Eger-patakig) és a Sajó-Hejőköz térsége. A térség egyházi központja az egri Szent János evangélista egyháza, az egri püspökség már 1005-1010-ben kialakult. A borsodi „egyházról” (esperességről) fölöttébb kevés korabeli adat áll rendelkezésre. Azt hogy a tatárjárást megelőzően milyen ütemben épültek ki a plébániák, nem lehet tudni. Kisgyőr esetében meg kell említenem, hogy mivel a falu első említése egy XIII. századi oklevélben szerepel, ezért nem valószínű, hogy ettől korábbi időben lehetett itt plébánia. Hogy a faluban mikor emelték az első templomot, szintén nem lehet megállapítani. Egy 1333-1335-ös plébániai összeírás szerint Harsányban már állhatott templom. Valószínű, hogy a szigorú egyházi törvényeknek engedelmeskedve a kisgyőriek ide járhattak át imára. Még valószínűbb, hogy Kisgyőr a miskolci tizedkerület része lehetett. Kisgyőr első templomából csupán egy gótikus harang maradt meg, melyből feltételezni lehet, hogy a XV. században épülhetett.
II. András (1205-1235) uralma alatt jelentősen csökken a királyi hatalom országszerte. A XIII. században fokozatosan kezd kiépülni a tartományúri hatalom, melyben a Bors-Miskócz nemzetség leszármazottai is tevékeny résztvevői. IV. Béla (1235-1270) uralmának kezdetén még ellenállt a hatalmaskodó uraknak, s birtokokat szerzett vissza. Ám ez lett az egyik oka a Muhi-vereségnek 1241-ben. Ugyanis a tatár támadás előestéjén a birtokelkobzások miatt nem minden főúr állt a király mellé. Azért maradtak a királyhoz hű urak, kiknek hűségét a későbbiekben a király megjutalmazta. Ilyen úr lett vidékünkön az Ákos nembeli Ernye ispán, aki lovat adott a menekülő királynak. A király meneküléséről szóló számos legenda egyik formája megtalálható a kisgyőriek emlékezetében is: „IV. Béla királyunk a tatárjárás idején a Muhi mellett lévő Sajón átvezető hídnál megütközött a mongol seregekkel. A csatát elvesztettük. A magyar hadsereg nagy része odaveszett. Kálmán herceg, Béla öccse sebesülten Pest felé menekült. A királyt hű emberei életük kockáztatásával kimentették az ellenség gyűrűjéből és Nyéknél a Bükk-hegység őserdejébe futottak vele. Útban Diósgyőr felé egy Kisgyőr feletti dombon a halálosan kimerült uralkodó megpihent és aludt egyet. Azóta azt a lankát a nép királyszéknek nevezi.” Ez a történet, persze csak egyike a környéken található, IV. Béla meneküléséről szóló mondáknak.
A tatárjárás után változott a helyzet. A király már nem vett vissza több birtokot. Inkább a hozzá hű urakat inkább erősítette. A stratégiailag fontos helyeken megkezdődött a kővárak építése. Így a sáncvárak kora lassan lehanyatlott, persze egyet-kettőt még használtak még, vagy rablófészek lett belőle. Mintahogy a XV. század folyamán a kisgyőri Alsó-Kecskevár és a Halomvár.
1248-ra épült fel Diósgyőr kővára, ami egyben a térség stratégiailag fontos vára lesz, s egyben uradalmi központ is. IV. Béla adománylevele a tatárjárás utáni időszakban, melyben Ákos-nembeli Ernye főlovászmesternek juttatja a diósgyőri uradalmat. IV. Béla jóvoltából a Bükk-térségében az Ákosok és a Miskóczok nemzetsége tesz tartományúri hatalomra szert. Kezdetben kiveszik a részüket az újjáépítésben. A kiirtott vagy elmenekült jobbágyok helyének újra benépülése lett fontos feladat. Új községek létrejöttében is tevékenykedtek.